Az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának közzététele: mit, hogyan és meddig kell a honlapon megjeleníteni?

Jogszabályváltozás és NAIH-állásfoglalás

Az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságára vonatkozó szabályozás 2026-ban lényegesen megváltozott. Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2026. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 47. § (2) bekezdése módosította Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 39. § (3) bekezdését.

Az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozata korábban is közérdekből nyilvános adatnak minősült, a szabályozás azonban a nyilvánosság biztosításának módját illetően változott. A vagyonnyilatkozatok megismerhetősége már nem korlátozódhat arra, hogy az érdeklődők egyedi adatigényléssel kérjék ki azokat, vagy személyesen betekintsenek a dokumentumokba. A hatályos rendelkezések alapján az önkormányzatnak a képviselői vagyonnyilatkozatokat a saját honlapján is közzé kell tennie, ezáltal azok közvetlenül, bárki számára hozzáférhetővé válnak. 
Fontos, hogy a közzétételi kötelezettség már hatályba lépett, így annak az önkormányzatoknak jelenleg is eleget kell tenniük.

A jogszabály a honlapi közzétételi kötelezettséget előírta, annak részletes technikai módját és a közzététel megszüntetésének gyakorlati követelményeit azonban nem rendezte.

A gyakorlati alkalmazás tisztázása érdekében konzultációs beadvánnyal fordultunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: NAIH, Hatóság). A beadványunkban felvetett kérdésekre - a Hatóság NAIH-16079-2/2026. ügyiratszámú tájékoztatásában - adott válaszokat ebben a cikkben összegezzük.

Mikor lépett hatályba az új közzétételi kötelezettség?

A Módtv. a Magyar Közlöny 2026. évi 80. számában, 2026. június 26-án hirdették ki. A törvény 181. § (1) bekezdése alapján – a külön meghatározott kivételektől eltekintve – a kihirdetését követő harmadik napon lépett hatályba. 
A honlapi közzétételi kötelezettség 2026. június 29-én hatályba lépett
, mivel az Mötv. 39. §-ának módosítása nem tartozik a később hatályba lépő rendelkezések közé, a módosító törvény a vagyonnyilatkozatok honlapi közzétételére nem állapított meg külön felkészülési vagy átmeneti határidőt.

Az Mötv.-ben szereplő 2026. október 31-i határidő megtévesztő lehet, de az nem a vagyonnyilatkozatok honlapi közzétételére vonatkozik, hanem az Mötv. új átmeneti rendelkezéséhez kapcsolódik, amely szerint az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában rendelkezni kell az Integritás Hatóság által feltárt meghatározott adminisztratív hiányosság esetén alkalmazandó vagyoni szankcióról. Erről lásd a "Kapcsolódó önkormányzati feladat 2026. október 31-ig" pontot.

Melyik vagyonnyilatkozatot kell közzétenni?

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 3. § 6. pontja szerint közérdekből nyilvános adat az a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Az önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatának közérdekből nyilvános jellegét az Mötv. 39. § (3) bekezdése állapítja meg.

A rendelkezés alapján a honlapi közzététel kizárólag az önkormányzati képviselő saját vagyonnyilatkozatára terjed ki. A hozzátartozó vagyonnyilatkozata nem nyilvános, ezért az a honlapon nem tehető közzé.

Az Mötv. nem kizárólag a hatálybalépést követően tett vagyonnyilatkozatokról rendelkezik, hanem általánosan az önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatának közzétételét írja elő. Álláspontunk szerint ezért a hatálybalépéskor hivatalban lévő képviselők aktuális, a kijelölt bizottság kezelésében lévő vagyonnyilatkozatára is kiterjedt a közzétételi kötelezettség. A Módtv. ugyanakkor a Mötv. erre vonatkozó átmeneti rendelkezését nem módosította.

Hogyan kell közzétenni a vagyonnyilatkozatot?

Az Mötv. előírja a vagyonnyilatkozat honlapi közzétételét, de annak részletes technikai módját nem határozza meg. 

Konzultációs beadványunkban arra vonatkozóan kértük a NAIH állásfoglalását, hogy az Mötv.-ben meghatározott közzétételi kötelezettség teljesítéséhez elegendő-e, ha az önkormányzat a képviselők vagyonnyilatkozatait a honlapján, egy erre kialakított külön menüpontban, PDF-formátumban teszi elérhetővé, vagy a hozzáférhetőséget más módon is szükséges biztosítani. A NAIH álláspontja szerint az előbbi közzétételi mód teljes mértékben eleget tesz az Mötv.-ben meghatározott közzétételi kötelezettségnek.  

A külön menüpontban, PDF-formátumban történő közzététel tehát nem az Mötv. által kizárólagosan előírt technikai megoldás, hanem olyan közzétételi mód, amelyet a Hatóság a jogszabályi kötelezettség teljesítése szempontjából megfelelőnek minősített.

A vagyonnyilatkozat honlapi közzétételénél nemcsak az Mötv., hanem az Infotv. elektronikus közzétételre vonatkozó szabályait is alkalmazni kell.
Az Infotv. 37. § (2) bekezdése alapján jogszabály egyes ágazatokra vagy közfeladatot ellátó szervtípusokra vonatkozóan további közzéteendő adatokat határozhat meg; az ilyen kötelezettség különös közzétételi listának minősül.

A NAIH a válaszában megerősítette, hogy az Mötv. 39. § (3) bekezdésében előírt közzétételi kötelezettség az Infotv. 37. § (2) bekezdése szerinti különös közzétételi listának minősül. Ez nem külön dokumentum vagy további lista elkészítését jelenti, hanem azt, hogy a vagyonnyilatkozat közzétételére az Infotv. elektronikus közzétételre vonatkozó általános követelményeit is alkalmazni kell.

Mikor lehet és kell eltávolítani a vagyonnyilatkozatot a honlapról?

Az Mötv. 39. § (3) bekezdése szerint a vagyonnyilatkozat a honlapról az önkormányzati képviselő megbízatásának megszűnését követő három év elteltével távolítható el. 

A NAIH álláspontja szerint a jogalkotó e rendelkezéssel a közzététel megszűnésének időpontját is egyértelműen meghatározta. A vagyonnyilatkozat a képviselő megbízatásának megszűnését követő három évig tehető közzé, ezt követően pedig el kell távolítani a közzétételre szolgáló online felületről.

A jogszabály és a NAIH-értelmezés viszonya tehát a következő: A hároméves időtartamot az adott képviselő megbízatásának tényleges megszűnésétől kell számítani. Az Mötv. nem a választási ciklus végét vagy a teljes képviselő-testület megbízatásának megszűnését jelöli meg kezdő időpontként.

Ha valamely képviselő megbízatása a választási ciklus vége előtt – például lemondás miatt – szűnik meg, az ő vagyonnyilatkozatára vonatkozó hároméves időtartam is ettől a korábbi időponttól számítandó.

Törlés a honlapról, az archívumból és a biztonsági mentésekből

Az Mötv. a vagyonnyilatkozat honlapról történő eltávolításának időpontját szabályozza, az archívum, a biztonsági mentések és a keresőmotorok kezelését azonban nem részletezi. A NAIH válasza sem határozza meg a törlés konkrét technikai módját, ugyanakkor rögzíti, hogy a hároméves időtartam lejárta után a közzétett vagyonnyilatkozatot a közzétételre szolgáló online felületről, a honlap archívumából és a biztonsági mentésekből is törölni kell. A törlést úgy kell végrehajtani, hogy a dokumentum az eltávolítást követően az internetes keresőmotorok számára se maradjon elérhető.

A dokumentum eltávolítása nem teljesül pusztán a honlapon található hivatkozás törlésével, ha a PDF a korábbi közvetlen internetes címén továbbra is megnyitható. A törlést követően ezért indokolt ellenőrizni, hogy a dokumentum közvetlen internetes címe már nem érhető el, a fájl nem maradt hozzáférhető más honlapkönyvtárban vagy archív felületen, a dokumentum a keresőmotorok találatai között már nem hozzáférhető.

Kapcsolódó önkormányzati feladat 2026. október 31-ig

A Módtv. az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályokat más ponton is módosította.

Az Mötv. 33. § (2) bekezdése alapján az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában meg kell határozni azt a vagyoni szankciót, amely akkor alkalmazható, ha az Integritás Hatóság a képviselő vagyonnyilatkozatával összefüggésben olyan adminisztratív hiányosságot tár fel, amely nem alapozza meg a képviselő méltatlanságát, de meghaladja a csekély vagy elhanyagolható jelentőségű hiányosságot.

Az Mötv. 146/P. §-a alapján erről a képviselő-testületnek legkésőbb 2026. október 31-ig kell rendelkeznie az SZMSZ-ben.
Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez határidő tehát nem a vagyonnyilatkozatok honlapi közzétételére, hanem az ehhez kapcsolódó SZMSZ szabályozási kötelezettséghez kapcsolódik.


Készítette: IP Monitoring Kft.

Kérjük az érdeklődőket, hogy a tartalommal kapcsolatos kérdéseikkel, kéréseikkel adatvédelmi tisztviselőikhez forduljanak! 

Kereshető munkatársaink:

  • Dr. Neuwirth Barbara adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász, adatvédelmi szakmai vezető +36 30 525 2526 - dr.neuwirth.barbara@ipmonitoring.hu 
    elsősorban adatvédelmi tisztviselői szerződéssel rendelkező ügyfeleink számára
  • Dr. Gergelyné dr. Bodnár Márta adatvédelmi szakértő  +36 20 521 8950 - dr.bodnar.marta@ipmonitoring.hu
    elsősorban GDPReg adatkezelési rendszer felhasználók számára
  • Dr. Kresák Réka compliance szakjogász, adatvédelmi szakértő +36 30 436 42 88 - dr.kresak.reka@ipmonitoring.hu
    elsősorban GDPReg adatkezelési rendszer és eJelent bejelentés kezelő rendszer felhasználók számára

Hivatkozott jogszabályok:



​​


Feltöltés ideje
2026.08.06 15:45